Sportszerszállítónk:

 
 

REAC-Nyiregyháza

2010.09.11.

 

1 Nyíregyháza 10
2 Békéscsaba 8
3 Diósgyőri VTK 7
4 Kazincbarcika 7
5 Orosháza 7
6 REAC 7
7 Újpest II 6
8 Vecsés 5
9 MTK II 5
10 Mezőkövesd 5
11 Makó 4
12 Bőcs 4
13 Vác 4
14 Cegléd 4
15 Hajdúböszörmény 2
16 Debrecen II 1
 

 

Debrecen- REAC 0-1

 


DESZKA

2010. Június 15, 19:49

 

Deszka

 

 

A REAC csapata nem jutott vissza az élvonalba, ahol korábban négy évet töltött, ezzel a ténnyel kár lenne vitatkozni, nincs más választásunk, gratulálunk a Szolnok csapatának- mint azt egyébként megtettük  a REAC- Szolnok mérkőzésen, ahol a bajnokcsapat a REAC játékosok sorfala között vonulhatott a pályára, sőt, még egy szál virág is járt a győzteseknek.

Jövőre még nehezebb dolgunk lesz, hiszen többek között olyan ellenfeleink lehetnek, mint a Diósgyőr vagy a Nyíregyháza-de a legnagyobb ellenfelünk, akárcsak idén, saját magunk leszünk.

A saját árnyékunk, szentimentalizmusunk, illúzióink, jóhiszeműségünk, naivitásunk.

 

 

Felébredtünk.

A tulajdonos is, az igazgató is- mintha deszkával hátba vágtak volna.

A deszka persze ártatlan.

Az is, amelyet egyesek Rákospalotán csak ugródeszkának akartak használni, de az is, amelyet többen  WC deszkának tekintettek REAC mezben.

 

 

Július 5-től megkezdődik egy új REAC kialakítása.

Keressük a hat évvel ezelőtti Kapcsos Vincét, a válogatottságig jutó Polonkai Attilát, a romlatlan Horváth Gábort, az életéért küzdő Fehér Zoltánt, a bizonyítani akaró Bárányos Zsoltot…

Szerethető, eredményes, sikeréhes, tisztességes, alázatos, motivált csapatot akarunk.

Nihilistáknak, megélhetési futballbűnözőknek a REAC nem nyújt tovább megélhetést.

Pedig a REAC biztos egzisztenciát és előrelépést tud adni, a pályán és az életben egyaránt.

 

 

Akik élnek a lehetőséggel, azok között van, aki a REAC-ból indulva ma havi több millió forintot is tud keresni a futballal, vagy éppen kétdiplomás mérnökként boldogul a középpályán és az életben.

Akik nem éltek a lehetőséggel- azoknak a történeteit egy kisfröccsért nemsokára a kocsmában lehet hallgatni, hogy már éppen jelentkezett a Fradi és az Újpest meg a Debrecen,, de az a hülye edző nem tette be, azon a rohadt göröngyön  megpattant a labda, meg aztán az a súlyos sérülés pont a legrosszabbkor, és különben is, protekció az egész, dögöljön meg minden futballvezető, hogy nem vették észre egy ilyen zseninek a tehetségét, akinek az apja is megmondta, hogy nála nagyobb talentum senki sincs talán, aki úgy lát a pályán mint a Lipcsei, aki oda rúgja, ahova akarja, szeme van a lasztiknak, nem is forintos labdák azok, hanem plusz áfa,és a fejelés, ahogy a gyerek felmegy, bólint, szegény Kocsis Sanyi ha látná, de persze a rüsztje sem gyenge, parádé, amikor a nagykereszteket rúgja, aztán elfut a szélen, bead és befejeli…

 

Vége a mesének.

 

 

Kutasi Róbert

2009 © Copyright REAC Sport Kft. Minden jog fenntartva. | Médiaajánlat