Reac Foci

Klose újabb évet vállal a Laziónál

reacfoci.hu

Folytatja pályafutását a Lazio labdarúgócsapatában Miroslav Klose, az együttes világbajnok német futballistája.

    A támadó egy nappal 37. születésnapja előtt a klub hivatalos facebook oldalán adott ki egy közleményt, amelyben bejelentette, továbbra is a rómaiakat erősíti majd.
„A szívemre hallgattam, amikor úgy döntöttem, még egy idényt futballozok a Lazióban. A családommal nagyon jól érezzük magunkat a klubnál és a városban egyaránt. A Lazio szurkolói egyedülállóak, fantasztikusak és minden nap rengeteg szeretetet és melegséget kapok tőlük” – írta Klose, aki külön kiemelte a vezetőedző, Stefano Pioli szerepét is.
A Lazio a Serie A-ban a zárófordulóban Nápolyban aratott 4-2-es sikerével szerezte meg a bronzérmet, melynek köszönhetően a Bajnokok Ligája selejtezőjében szerepelhet a következő idényben.
Klose, a világbajnokságok történetének legeredményesebb játékosa a bajnokságban 13, míg az Olasz Kupában három gólt szerzett a 2014/2015-ös szezonban, melyben a Lazio a kupában döntőbe jutott, s ott csak hosszabbításban kapott ki a Juventustól.

 

Átigazolások JuventusLazioMiroslav KloseSerie A

Nikolics Nemanja a Legia Warszavában folytatja

Dani Alves két évvel hosszabbított a Barcelonával

Legutóbbi bejegyzések
  • Észak-olasz tavak és műemlékvárosok
  • Görögország legszebb strandjai
  • Ausztria legszebb helyei
  • Tényleg lehet fogyni slim piercinggel?
  • Így válasszunk konyhabútort!
  • Szobanövények
  • Catania látnivalók
  • A tökéletes online sportfogadási élmény
  • Magyarország első számú online póker oldalai
  • Sportfogadási látványosság: Magyarország nyerő játéka online
Tabellák
  • Francia bajnokság Tabella
  • La Liga Tabella
  • Bundesliga Tabella
  • Premier League tabella
  • Serie A Tabella
Kategóriák
  • Angol bajnokság
  • Átigazolások
  • Bajnokok Ligája
  • Cégügyek
  • Dél-Amerika
  • Egészség
  • Egyéb
  • Egyéb bajnokságok
  • Életmód
  • Európa
  • Fogadóirodák
  • Francia bajnokság
  • Gazdaság
  • Konferencia Liga
  • Lengyelország
  • Magyar válogatott
  • Magyarország
  • NB1
  • NB2
  • Német bajnokság
  • Nemzetek Ligája
  • Olasz bajnokság
  • OTP Bank Liga
  • Otthon
  • Spanyol bajnokság
  • Sport
  • Szabadidő
  • Szépség
  • Termékek
  • Turizmus
  • Utazás
  • Vállalkozás
  • Vásárlás
Proudly powered by WordPress | Theme: Fred by Forrss.