Reac Foci

Sigér Dávid

Sigér Dávid: rá kell szolgálnom Csercseszov bizalmára

reacfoci.hu

A súlyos sérülésből felépült Sigér Dávid szerint rá kell szolgálnia Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző bizalmára ahhoz, hogy állandó kezdőként térhessen vissza a magyar bajnok és kupagyőztes Ferencváros labdarúgócsapatába.

A 31 éves középpályás az M4 Sport Sporthíradóban szerdán elmondta, sérülése teljesen rendbe jött, a térde százszázalékos állapotban van, de meccshiánnyal küzd, ezért csúcsformájának visszanyeréséhez a kezdőcsapatba kell majd kerülnie.

„A Ferencváros ugyanakkor folyamatosan erősít, évről évre egyre jobb játékostársakkal futballozhatok, ez pedig azt is jelenti, hogy nehezebb bekerülni az együttesbe” – nyilatkozta Sigér. Kiemelte, most már leginkább csak „lelki fájdalmai” vannak, és a családja nélkül még nehezebben viselte volna a rehabilitáció időszakát, amely alatt „sok mindenből” kimaradt.

A tétmeccsen 276 napnyi szünet után, április végén visszatért középpályás a szerződéshosszabbításáról úgy vélekedett, a hosszú kihagyás miatt az új megállapodás leginkább a sérülése előtti három évben nyújtott teljesítményének szólhat.

„Természetesen jót tett a lelkemnek, és azon leszek, hogy megháláljam a klub bizalmát” – fogalmazott Sigér, akivel május 13-án hosszabbított az FTC.

A 14-szeres válogatott játékos úgy gondolja, a Bajnokok Ligája csoportkörébe kerülés „nem a realitás” a Ferencváros számára, ugyanakkor ez a kitűzött cél, és ennek eléréséért mindent meg is fognak tenni.

„Folyamatosan fejlődünk és szeretnénk minden szezonban ott lenni nemzetközi szinten is a mezőnyben, de realitásnak most inkább az Európa-liga, vagy a Konferencia-liga csoportköre tűnik” – jelentette ki Sigér.

MTI

Fotó: MTI/Kovács Tamás

OTP Bank Liga FerencvárosSigér DávidSztanyiszlav Csercseszov

1,2 milliárd euróért cserél tulajdonost az AC Milan

Óriási költekezésre készül a Barcelona

Legutóbbi bejegyzések
  • Észak-olasz tavak és műemlékvárosok
  • Görögország legszebb strandjai
  • Ausztria legszebb helyei
  • Tényleg lehet fogyni slim piercinggel?
  • Így válasszunk konyhabútort!
  • Szobanövények
  • Catania látnivalók
  • A tökéletes online sportfogadási élmény
  • Magyarország első számú online póker oldalai
  • Sportfogadási látványosság: Magyarország nyerő játéka online
Tabellák
  • Francia bajnokság Tabella
  • La Liga Tabella
  • Bundesliga Tabella
  • Premier League tabella
  • Serie A Tabella
Kategóriák
  • Angol bajnokság
  • Átigazolások
  • Bajnokok Ligája
  • Cégügyek
  • Dél-Amerika
  • Egészség
  • Egyéb
  • Egyéb bajnokságok
  • Életmód
  • Európa
  • Fogadóirodák
  • Francia bajnokság
  • Gazdaság
  • Konferencia Liga
  • Lengyelország
  • Magyar válogatott
  • Magyarország
  • NB1
  • NB2
  • Német bajnokság
  • Nemzetek Ligája
  • Olasz bajnokság
  • OTP Bank Liga
  • Otthon
  • Spanyol bajnokság
  • Sport
  • Szabadidő
  • Szépség
  • Termékek
  • Turizmus
  • Utazás
  • Vállalkozás
  • Vásárlás
Proudly powered by WordPress | Theme: Fred by Forrss.