Reac Foci

ferencváros fradi face

A Fradinak olyan a játékoskerete, amely képes a csoportkörbe jutásra

reacfoci.hu

Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója szerint az együttes játékoskerete alkalmas arra, hogy a következő idényben is valamelyik nemzetközi kupasorozat csoportkörében szerepeljen.

A sportvezető az M4 Sport Sporthíradó című műsorában csütörtök este azt mondta, az elmúlt tíz évben, mióta a mostani vezetés átvette a Ferencváros irányítását, mindig új célokat tűztek ki maguk elé, melyeket aztán sikerült is teljesíteni.

„Az elején nagyon mélyen volt a klub, így először azt mondtuk, bajnokok leszünk. Utána megcéloztuk a csoportkört, és sorozatban háromszor ott is voltunk. A következő, hogy szeretnénk átjutni tavaszra is, és a csoportkör után is képviselni a magyar klubokat a nemzetközi porondon”

– jelentette ki Orosz, arra utalva, hogy még nem sikerült a Ferencvárosnak továbbjutó helyen zárnia a csoportjában. A népligetiek két idénnyel ezelőtt, valamint a mostani szezonban az Európa-ligában, a kettő között a Bajnokok Ligájában szerepeltek a főtáblán.

A vezérigazgató szerint az együttes játékoskerete alkalmas a célok elérésére, ennek érdekében a játékosok egy rövid pihenő után – az FTC szombaton játssza szezonbeli utolsó mérkőzését a Gyirmót ellen a bajnokságban – már június 3-án elkezdik a felkészülést a következő idényre.

„Mivel a Bajnokok Ligájában indulunk, az elsőszámú cél, hogy ott jussunk a csoportkörbe. Az első két selejtezőkörben kiemeltek leszünk, akkor papíron nálunk gyengébb csapattal találkozunk, de például a lengyel bajnok is jöhet”

– mondta Orosz Pál, hozzzátéve, hogy a főtáblás szerepléshez négy párharcot kell majd megnyerni.

A mostani, duplázással záruló idényről – a bajnoki cím megszerzése után szerdán a Magyar Kupában is a zöld-fehéreké lett az aranyérem – Orosz kiemelte, a nehézségek és a szezon közbeni edzőváltás ellenére is jól összeállt a csapat tavaszra, amit jól mutat, hogy a kupasorozatban mindössze egy gólt kaptak.

A játékoskeret várható változásairól szóló pletykákat, sajtóinformációkat sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarta, azt azonban elmondta, a közelmúltban is több példa volt arra, hogy egy játékos a magyarnál erősebb bajnokságba tudott eligazolni a Ferencvárosból, és mivel a labdarúgás üzlet is, vannak olyan ajánlatok, amiért „el kell engedni” bizonyos labdarúgókat.

„A játékosok tudják, hogy a nemzetközi mérkőzéseken mutatott jó teljesítménnyel ez lehetséges”

– fogalmazott Orosz. A sportvezető elmondta, a Granadába szerződött Myrto Uzuni üres öltözői helye a többiek számára jó motiváció, mert szeretnék az ő példáját követni.

„Vannak jelöltjeink a különböző pozíciókra, de a bajnoki idény végéig biztosan nem fogunk senkit bejelenteni. Örülünk, ha magyar játékosokkal tudjuk a magyar labdarúgást képviselni Európában, de ha ez nem megy, akkor külföldiekkel fogjuk”

– utalt arra a vezérigazgató, hogy többször is előfordult, hogy más magyar együttesek annyi pénzt kértek egy hazai labdarúgóért, amiből két-három idegenlégióst is tudtak szerződtetni.

A Ferencváros hat év elteltével tudott újra duplázni Magyarországon.

MTI

Fotó: Ferencvárosi Torna Club Facebook oldala

NB1 FerencvárosFradi

Hat év után duplázott a Ferencváros

Az MTK tinije lehet a válogatott új ígérete

Legutóbbi bejegyzések
  • Észak-olasz tavak és műemlékvárosok
  • Görögország legszebb strandjai
  • Ausztria legszebb helyei
  • Tényleg lehet fogyni slim piercinggel?
  • Így válasszunk konyhabútort!
  • Szobanövények
  • Catania látnivalók
  • A tökéletes online sportfogadási élmény
  • Magyarország első számú online póker oldalai
  • Sportfogadási látványosság: Magyarország nyerő játéka online
Tabellák
  • Francia bajnokság Tabella
  • La Liga Tabella
  • Bundesliga Tabella
  • Premier League tabella
  • Serie A Tabella
Kategóriák
  • Angol bajnokság
  • Átigazolások
  • Bajnokok Ligája
  • Cégügyek
  • Dél-Amerika
  • Egészség
  • Egyéb
  • Egyéb bajnokságok
  • Életmód
  • Európa
  • Fogadóirodák
  • Francia bajnokság
  • Gazdaság
  • Konferencia Liga
  • Lengyelország
  • Magyar válogatott
  • Magyarország
  • NB1
  • NB2
  • Német bajnokság
  • Nemzetek Ligája
  • Olasz bajnokság
  • OTP Bank Liga
  • Otthon
  • Spanyol bajnokság
  • Sport
  • Szabadidő
  • Szépség
  • Termékek
  • Turizmus
  • Utazás
  • Vállalkozás
  • Vásárlás
Proudly powered by WordPress | Theme: Fred by Forrss.