Reac Foci

Dibusz Dénes

Dibusz: motiváltak és elhivatottak vagyunk

reacfoci.hu

Dibusz Dénes, a magyar bajnok és kupagyőztes Ferencváros labdarúgócsapatának válogatott kapusa szerint a júniusi Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő nemzeti együttes minden tagja motivált, elhivatott, és mindent megtesz majd a győzelem érdekében az Európa-bajnok olaszok, valamint az angolok és a németek ellen is.

A 31 éves hálóőr a telki edzőközpontban tartott hétfői sajtótájékoztatón úgy vélte, szokatlan lehet a válogatott számára, hogy 10 nap alatt négy olyan meccset játszik, amelyen ilyen magas szinten jegyzett ellenfél vár rá.

„Ezzel együtt képesnek érzem magunkat arra, hogy megoldjuk ezt a feladatot és örömet okozzunk a szurkolóknak, hiszen korábban már bizonyítottuk, hogy csapatként képesek vagyunk erősebb ellenfelekkel is felvenni a versenyt” – fogalmazott Dibusz. Hozzátette, jelen pillanatban a válogatottnál nincs eredménykényszer, a tavaly nyári Európa-bajnokságon történtekből pedig minden játékos erőt tud meríteni. „Ott sikerült nehéz pillanatokat okozni hasonlóan erős riválisoknak, így a játékosok többségének van már tapasztalata ebből a szempontból” – mondta a kapus.

Dibusz kiemelte, egyelőre nem gondol arra, hogy melyik mérkőzésen kap majd lehetőséget, de hangsúlyozta, bármelyik ellenféllel szemben is állítja a kapuba Marco Rossi szövetségi kapitány – aki korábban elmondta, „felezni” fognak Gulácsi Péterrel -, ő készen áll majd a feladat megoldására.

„Most elsősorban az angolok elleni hazai meccsre készülünk, nem is nagyon szabad távolabbra tekintenünk, mert az az elsődleges cél, hogy az első találkozón minél jobb eredményt érjünk el” – jelentette ki a Ferencváros kapusa.
A felnőtt válogatott keretében először szereplő Vancsa Zalán azt mondta, bármelyik mérkőzésen „csodálatos lenne” bemutatkoznia, mert a nemzeti csapatot képviselni akár felnőtt, akár utánpótlás szinten „mindig megtiszteltetés”.

„Meglepett a meghívó, először nem is igazán fogtam fel, hogy mi történt, de most már arra figyelek, hogy megpróbáljak élni a lehetőséggel. Nagyon jólesik a kapitány bizalma, ezért már az edzéseken szeretném megmutatni, hogy mit tudok” – jelentette ki a 17 éves támadó, aki kiemelte, a keret egységes, és „nagyon jó hangulatban” kezdődött el a felkészülés.

A magyar válogatott június 4-én, zárt kapuk mögött fogadja az angolokat a Puskás Stadionban, majd három nappal később Cesenában az olaszok vendége lesz. Június 11-én a németek szerepelnek Budapesten, június 14-én pedig Angliában szerepel Rossi csapata.
MTI/fotó: MLSZ.hu

Magyar válogatott Nemzetek Ligája Dibusz Dénes

PSG Neymar eladásával kompenzálná Mbappé maradását

A Juventus eladja a középpályását, mielőtt szabadon igazolhatóvá válik

Legutóbbi bejegyzések
  • Észak-olasz tavak és műemlékvárosok
  • Görögország legszebb strandjai
  • Ausztria legszebb helyei
  • Tényleg lehet fogyni slim piercinggel?
  • Így válasszunk konyhabútort!
  • Szobanövények
  • Catania látnivalók
  • A tökéletes online sportfogadási élmény
  • Magyarország első számú online póker oldalai
  • Sportfogadási látványosság: Magyarország nyerő játéka online
Tabellák
  • Francia bajnokság Tabella
  • La Liga Tabella
  • Bundesliga Tabella
  • Premier League tabella
  • Serie A Tabella
Kategóriák
  • Angol bajnokság
  • Átigazolások
  • Bajnokok Ligája
  • Cégügyek
  • Dél-Amerika
  • Egészség
  • Egyéb
  • Egyéb bajnokságok
  • Életmód
  • Európa
  • Fogadóirodák
  • Francia bajnokság
  • Gazdaság
  • Konferencia Liga
  • Lengyelország
  • Magyar válogatott
  • Magyarország
  • NB1
  • NB2
  • Német bajnokság
  • Nemzetek Ligája
  • Olasz bajnokság
  • OTP Bank Liga
  • Otthon
  • Spanyol bajnokság
  • Sport
  • Szabadidő
  • Szépség
  • Termékek
  • Turizmus
  • Utazás
  • Vállalkozás
  • Vásárlás
Proudly powered by WordPress | Theme: Fred by Forrss.