Reac Foci

Megszűnt a Lombard Pápa

reacfoci.hu

Hivatalossá vált, hogy a klub mögött álló gazdasági társaság adósságai miatt megszűnik a labdarúgó NB I 2014/15-ös szezonjában utolsó, ezzel kieső Lombard Pápa – írta hétfőn este a veol.hu.

Szemán György klubigazgató a Naplónak adott interjújában elmondta: a 2004 nyarán Pápára költöző egyesület tartozásai olyan mértékűek, hogy nem tudnak nevezni a következő szezon egyik osztályába sem.
„Úgy vélem, a Pápa városában eltöltött tizenegy év a futballsikerekről szólt, noha ebben szerepelt három NB II-es szezon is, illetve minden bajnokság végére az élvonalbeli tagság megőrzése volt a cél. Ettől függetlenül a csapat évekig a legmagasabb osztályban játszott, mondhatni meghatározó szerepet töltött be a magyar labdarúgásban, ami mindenképpen sikernek számít” – fogalmazott Szemán György, kiemelve, hogy például Gyömbér Gábor, Lovrencsics Gergő és Lipták Zoltán Pápáról indulva futott be komoly karriert.
„Életem egyik legborzalmasabb pillanata volt, amikor kiderült, hogy a tulajdonos milyen cselekményt követett el a cégeivel, ez pedig előrevetítette a pápai profi futball végét. – mondta a klubigazgató. – Nem titok, annak ellenére, hogy a kis költségvetésű klubok közé tartoztunk, évek óta egyre nehezebb volt finanszírozni a csapatot. Azonban álmunkban sem gondoltunk arra, hogy szinte egyik napról a másikra bekövetkezik a csőd, és mindennek vége szakad. Borzasztó volt ezt megélni. Becsülettel tettük a dolgunkat, irányítottuk a klubot, a játékosok a végsőkig kitartottak.”
A pápai klub a Lombard Kézizálog Zrt. csődje miatt került nehéz, majd kilátástalan helyzetbe.

Magyarország Gyömbér GáborLipták ZoltánLombard Kézizálog ZrtLombard PápaLovrencsics GergőSzemán György

Csúszhat a Bozsik Stadion építése

Lang Ádám a Videotonban folytatja

Legutóbbi bejegyzések
  • Észak-olasz tavak és műemlékvárosok
  • Görögország legszebb strandjai
  • Ausztria legszebb helyei
  • Tényleg lehet fogyni slim piercinggel?
  • Így válasszunk konyhabútort!
  • Szobanövények
  • Catania látnivalók
  • A tökéletes online sportfogadási élmény
  • Magyarország első számú online póker oldalai
  • Sportfogadási látványosság: Magyarország nyerő játéka online
Tabellák
  • Francia bajnokság Tabella
  • La Liga Tabella
  • Bundesliga Tabella
  • Premier League tabella
  • Serie A Tabella
Kategóriák
  • Angol bajnokság
  • Átigazolások
  • Bajnokok Ligája
  • Cégügyek
  • Dél-Amerika
  • Egészség
  • Egyéb
  • Egyéb bajnokságok
  • Életmód
  • Európa
  • Fogadóirodák
  • Francia bajnokság
  • Gazdaság
  • Konferencia Liga
  • Lengyelország
  • Magyar válogatott
  • Magyarország
  • NB1
  • NB2
  • Német bajnokság
  • Nemzetek Ligája
  • Olasz bajnokság
  • OTP Bank Liga
  • Otthon
  • Spanyol bajnokság
  • Sport
  • Szabadidő
  • Szépség
  • Termékek
  • Turizmus
  • Utazás
  • Vállalkozás
  • Vásárlás
Proudly powered by WordPress | Theme: Fred by Forrss.