Reac Foci

gera zoltán

U21-es Eb-selejtező: Gera Zoltán a jó zárásban bízik

reacfoci.hu

Két idegenbeli találkozóval zárja az Európa-bajnoki selejtezősorozatot a magyar U21-es labdarúgó-válogatott, amelynek szövetségi edzője, Gera Zoltán bízik benne, hogy jó teljesítménnyel sikerül búcsúzniuk.

A korosztályos csapat pénteki sajtótájékoztatóján a szakember elmondta, ezen a héten arra fektették a hangsúlyt, hogy azonos szintre hozzák mentálisan a játékosokat, mert van, aki sikeres idény végén érkezett Telkibe, de akad olyan futballistája is, aki kiesett együttestől, kudarc után csatlakozott a nemzeti csapathoz.

A válogatott jövő szerdán utazik Osnabrückbe, ahol két nappal később lép pályára a csoportelső németek vendégeként, majd onnan Rigába repül, ahol június 7-én játszik az ötödik lett együttessel. A csoportjuk negyedik helyén álló magyaroknak a továbbjutásra már nincs esélyük, ennek ellenére Gera bízik abban, hogy jól játszik majd a gárda.

A szövetségi edző szerint a szakmai stábbal elsődleges feladatuk, hogy a játékosokat segítsék abban, álljanak készen az A válogatottbeli szereplésre. Mint mondta, az elmúlt három évben, amióta ő irányít, nyolc játékos került fel a felnőtt nemzeti együttesbe, ami jó arány. Mostani keretében is vannak olyanok, akiket Marco Rossi is behívott, közülük külön kiemelte Schön Szabolcsot, aki példásan dolgozik velük, nem élte meg rosszul, hogy az U21-ben is kell szerepelnie.

„Nem büntetésből van itt, hanem azért, hogy játékperceket szerezzen. Ő pedig példamutatóan, nagyon alázatosan dolgozik” – jegyezte meg Gera Zoltán.
MTI/Fotó: mlsz.hu

Magyar válogatott Gera Zoltán

Hajnal szerint Ryan Mmaee a nyáron még biztosan a Ferencvárosban marad

Sallai: a jó játék a legfontosabb

Legutóbbi bejegyzések
  • Észak-olasz tavak és műemlékvárosok
  • Görögország legszebb strandjai
  • Ausztria legszebb helyei
  • Tényleg lehet fogyni slim piercinggel?
  • Így válasszunk konyhabútort!
  • Szobanövények
  • Catania látnivalók
  • A tökéletes online sportfogadási élmény
  • Magyarország első számú online póker oldalai
  • Sportfogadási látványosság: Magyarország nyerő játéka online
Tabellák
  • Francia bajnokság Tabella
  • La Liga Tabella
  • Bundesliga Tabella
  • Premier League tabella
  • Serie A Tabella
Kategóriák
  • Angol bajnokság
  • Átigazolások
  • Bajnokok Ligája
  • Cégügyek
  • Dél-Amerika
  • Egészség
  • Egyéb
  • Egyéb bajnokságok
  • Életmód
  • Európa
  • Fogadóirodák
  • Francia bajnokság
  • Gazdaság
  • Konferencia Liga
  • Lengyelország
  • Magyar válogatott
  • Magyarország
  • NB1
  • NB2
  • Német bajnokság
  • Nemzetek Ligája
  • Olasz bajnokság
  • OTP Bank Liga
  • Otthon
  • Spanyol bajnokság
  • Sport
  • Szabadidő
  • Szépség
  • Termékek
  • Turizmus
  • Utazás
  • Vállalkozás
  • Vásárlás
Proudly powered by WordPress | Theme: Fred by Forrss.