Reac Foci

Aleksander Ceferin

Az UEFA elnöke nem büntetné az orosz focistákat

reacfoci.hu
Aleksander Ceferin, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) szlovén elnöke szerint az orosz futballistáknak nem kellene szenvedniük a szankciók miatt, amelyeket a hazájukra róttak ki, amiért háborút indított Ukrajna ellen.

„Az orosz focistákat nem szabad büntetni, mert nekik semmi közük ahhoz, ami történik” – nyilatkozta Ceferin. Szerinte az európai szövetségnek jóakaratot kell mutatnia és demonstrálni, hogy a szankciók nem az orosz sportolók és az orosz emberek ellen irányulnak.

Megjegyezte, a közeljövőben az UEFA eldönti, hogy az orosz klubok részt vehetnek-e európai versenyeken.

A nemzetközi szövetség (FIFA) és az UEFA február végén az ukrajnai helyzet miatt ideiglenesen felfüggesztette az orosz klubcsapatok és válogatottak részvételét a nemzetközi sorozatokban.
Ceferin az interjúban arról is beszélt, hogy egyáltalán nem számítottak háborúra Európa közepén.

„Ez túlmutat a labdarúgáson, de nekünk meg kell tennünk a magunk lépéseit, és csak annyit szeretnénk, hogy a lehető leghamarabb véget érjen ez az őrület” – nyilatkozta az 54 éves szlovén sportvezető.

MTI

Fotó: AFP

Egyéb bajnokságok Aleksander Ceferinorosz futballistákszankciókUEFA

Elhunyt a világ leghíresebb játékosügynöke, Mino Raiola

Ismét Szoboszlai lett a hónap újonca

Legutóbbi bejegyzések
  • Észak-olasz tavak és műemlékvárosok
  • Görögország legszebb strandjai
  • Ausztria legszebb helyei
  • Tényleg lehet fogyni slim piercinggel?
  • Így válasszunk konyhabútort!
  • Szobanövények
  • Catania látnivalók
  • A tökéletes online sportfogadási élmény
  • Magyarország első számú online póker oldalai
  • Sportfogadási látványosság: Magyarország nyerő játéka online
Tabellák
  • Francia bajnokság Tabella
  • La Liga Tabella
  • Bundesliga Tabella
  • Premier League tabella
  • Serie A Tabella
Kategóriák
  • Angol bajnokság
  • Átigazolások
  • Bajnokok Ligája
  • Cégügyek
  • Dél-Amerika
  • Egészség
  • Egyéb
  • Egyéb bajnokságok
  • Életmód
  • Európa
  • Fogadóirodák
  • Francia bajnokság
  • Gazdaság
  • Konferencia Liga
  • Lengyelország
  • Magyar válogatott
  • Magyarország
  • NB1
  • NB2
  • Német bajnokság
  • Nemzetek Ligája
  • Olasz bajnokság
  • OTP Bank Liga
  • Otthon
  • Spanyol bajnokság
  • Sport
  • Szabadidő
  • Szépség
  • Termékek
  • Turizmus
  • Utazás
  • Vállalkozás
  • Vásárlás
Proudly powered by WordPress | Theme: Fred by Forrss.