Reac Foci

Ismét Szoboszlai lett a hónap újonca

reacfoci.hu

Szoboszlai Dominik, az RB Leipzig magyar válogatott labdarúgója kapta az április újonca elismerést a német Bundesligában.

A német bajnokság honlapja szerint a magyar futballista a VfL Wolfsburgot erősítő Jonas Windet, illetve a Hertha BSC játékosát, Marcel Lotkát előzte meg a voksoláson, amelyen szurkolók és szakértők adták le szavazatukat.

Szoboszlai ebben az idényben már harmadszor érdemelte ki a díjat. Áprilisban négy mérkőzésen két gólt szerzett, egy harmadikat pedig előkészített – emlékeztet a bundesliga.com.

A 29. és 30. fordulóban a 21 éves középpályás kezdőként lépett pályára, mindkétszer betalált, így először fordult vele elő, hogy egymás utáni fordulókban eredményes volt.

A Borussia Dortmund és az Union Berlin ellen Szoboszlai csereként lépett pályára, és a honlap megjegyzi, hogy ez is jól mutatja, mekkora a konkurenciaharc a lipcsei csapatnál.

A magyar futballista tavaly januárban igazolt a Salzburgtól a Leipzighez, de az első fél szezont sérülése miatt teljesen kihagyta. Ebben az idényben a minél több játékpercért harcol, és Domenico Tedesco vezetőedző az áprilisi teljesítményét látva úgy fogalmazott: ha továbbra is így játszik, egyre több lehetőséget fog kapni.

MTI

Fotó: MTI/EPA/Filip Singer

Német bajnokság RB LeipzigSzoboszlai Dominik

Az UEFA elnöke nem büntetné az orosz focistákat

Két éven belül megnyithatja kapuit a Kassai Labdarúgó Akadémia

Legutóbbi bejegyzések
  • Észak-olasz tavak és műemlékvárosok
  • Görögország legszebb strandjai
  • Ausztria legszebb helyei
  • Tényleg lehet fogyni slim piercinggel?
  • Így válasszunk konyhabútort!
  • Szobanövények
  • Catania látnivalók
  • A tökéletes online sportfogadási élmény
  • Magyarország első számú online póker oldalai
  • Sportfogadási látványosság: Magyarország nyerő játéka online
Tabellák
  • Francia bajnokság Tabella
  • La Liga Tabella
  • Bundesliga Tabella
  • Premier League tabella
  • Serie A Tabella
Kategóriák
  • Angol bajnokság
  • Átigazolások
  • Bajnokok Ligája
  • Cégügyek
  • Dél-Amerika
  • Egészség
  • Egyéb
  • Egyéb bajnokságok
  • Életmód
  • Európa
  • Fogadóirodák
  • Francia bajnokság
  • Gazdaság
  • Konferencia Liga
  • Lengyelország
  • Magyar válogatott
  • Magyarország
  • NB1
  • NB2
  • Német bajnokság
  • Nemzetek Ligája
  • Olasz bajnokság
  • OTP Bank Liga
  • Otthon
  • Spanyol bajnokság
  • Sport
  • Szabadidő
  • Szépség
  • Termékek
  • Turizmus
  • Utazás
  • Vállalkozás
  • Vásárlás
Proudly powered by WordPress | Theme: Fred by Forrss.